Petőfi Sándor: A MAGYAR NEMZET

Oh ne mondjátok nekem, hogy
Hajnallik hazánk felett !
Látom én: az ő számára sző a sors szemfödelet.
S kérni istent nem merem, hogy
Nemzetem gyógyítsa fel,
Mert e nemzet, elhigyétek,
Életet nem érdemel.

Jóra termett nép honában
Egy a szív, az akarat,
A közérdek mellett minden
Külön érdek elmarad.
Itten oltárt minden ember
Ön bálványaért emel -
És az ilyen önző nemzet
Életet nem érdemel.

Más hazában híven őrzik
Mindazt, ami nemzeti ;
Ősi kincsét a magyar nép
Megveti, és elveti,
A magyar magyarnak lenni
Elfeled vagy szégyenel -
És az ily elkorcsult nemzet
Életet nem érdemel...

Figyelemmel átforgattam
A történet lapjait,
S fontolóra vette lelkem,
Amit e hon végbevitt.
S mit találtam ott fölírva
Századok bötűivel ?
Azt találtam, hogy e nemzet
Életet nem érdemel.

Voltak egyesek közöttünk !
Tiszta, hű, nagy szellemek,
Akik mindent, amit tettek,
A hazáért tettenek.
Hány volt köztök, kiket a hon,
Maga a hon veszte el !
És az ily hálátlan nemzet
Életet nem érdemel

Oh de mért elősorolnom
E szegény hon vétkeit ?
Lesz- e sors, oh lesz- e isten,
Aki minket megsegít ?
A nagy isten szent kegyéből
Jő- e megváltási jel ?
Lesz- e még e nemzet olyan,
Hogy halált nem érdemel

Pest, 1845. január