A község területén már a bronzkorban is éltek emberek. A Jósa András Múzeum több száz tárgyat őriz itteni ásatásokból. Még 1970-ben is fordított ki egy mélyenszántó eke - gazdagon díszített - bronz baltát. A különböző korokból származó leletek annak bizonyítékai, hogy ez a hely mindig lakott volt. A honfoglalás idejéből egy ezüstberakásos kengyel került elő, mely különlegesen szép díszítése miatt a millecentennáriumi országos kiállításon is szerepelt.
    A honfoglaló magyarok szlávokat találtak itt. Valószínűleg tőlük ered a település elnevezése. Pagony, pazony, mocsaras területet jelent. /Feltehetően a mai szlovák főváros is így kaphatta nevét.) Ez a vidék ugyanis a Nyírség vizeinek múlt századi lecsapolásáig vadvizekben, mocsarakban bővelkedő terület volt. Más vélemények is vannak a név eredetéről, mivel a különböző korokban más-más alakban található leírva. (Pozdum, Posdom stb.) Érdekes módon az őslakosok között egyaránt találhatók Pazonyi és Pozsonyi nevűek.
   A község neve először 1282-ben fordul elő - latin nyelvű szövegben - Pason formában. Erre több dokumentum is hivatkozik a levéltárakban. Az eredeti pápai tizedjegyzék a leleszi káptalan, mint hiteles hely birtokában volt. Onnan - a szerzetesrendek feloszlatásakor - a jászói prépostsághoz került. Innen ismeretlen időben Prágába vitték, hol már nem lelhető fel.
   A későbbi korokból sok írásos emlék maradt. Ezek közül néhány érdekesség: A tatárjáráskor két község volt, Kis-Pazony és Nagy-Pazony. Mindkettőt felégették. Ez a terület, a földcserék miatt, ma Oroshoz tartozik, az úgynevezett Várrét. Egyes kutatók ezen a részen földvár maradványait vélik felfedezni és ez szerepel a máig élő szájhagyományban is. (Oros egyébként a honfoglaló Oros vezértől kapta nevét).
   A felégetés után a megmaradt lakosság, a kissé magasabban fekvő mai helyre települt, hol templomot is építettek. A pontos évszám nem ismert, de azt már írásos emlékek bizonyítják, hogy 1440-ben husziták szállták meg a falut és a templomot is elfoglalták. A kórus mellvédjén cseh nyelvű feliratot is hagytak, melyre az idősebbek még emlékeznek. Sajnos az ezerkilencszáz-harmincas években ezt lefestették, de bármikor restaurálható.
   Ez a mai református templomot a múlt században a katolikusok is használták. Ebben kötöttek házasságot 1848. február 24-én Blaha Lujza szülei: Reindl Sándor és Ponti Aloisa, mindketten pazonyi lakosok. Az anyakönyvi bejegyzés az orosi plébánián megtalálható. A község rendezésekor szép park létesült a templom előtt és itt kialakított új utcát Blaha Lujzáról nevezték el.
   Volt a községben - egymás után - több görög szertartású fatemplom (Egyes vélemények szerint már a honfoglalók is találtak itt fatemplomot). Ezek sorra leégtek, az utolsó kivételével, melyet 1934-ben bontottak le. Az idősebbek még emlékeznek rá. Batári László festőművész szép képe is megörökítette. A körülötte lévő temetőben voltak a pazonyi Elek család sírboltjai, sajnos már a temető nyomai sem lelhetők fel.
   Az Elek család két kúriát is épített a faluban, melyből egy a mai református parókia. Építési stílusa törökkori szokásokra utal. (Alap nélkül vízszintes gerendákra épült, nagyméretű vályogok, a falazatban vízszintesen elhelyezett gerendák stb.).
   Elek Ferenc 1819-ben született a községben. A kassai katonai iskola elvégzése után hamar kapta az egyre magasabb rendfokozatokat. A szabadságharcban már alezredes. A leveretés után bujdosott egy ideig, de elfogták és 15 évi várfogságra ítélték. Később kegyelmet kapott, de nem tért vissza a községbe, Hajdúdorogon halt meg.
   Itt született 1829-ben Színi Sámuel tanító és Márczy Klára gyermekeként Színi Károly tanító, később író, költő, lapszerkesztő, néprajzkutató. Ő volt az első magyar nyelvű énektankönyv társszerzője. A szabadságharc után Budára költözött és itt tevékenykedett. Táncsics Mihály és Tompa Mihály baráti köréhez tartozott, Gyula fiának, ki szintén jeles író lett, Táncsics Mihály volt a keresztapja.
   1848-ban sokan álltak a községből a szabadságharc zászlaja alá. Ennek leverésére érkezett cári csapatok 1849-ben a „Nagyhegyen” táboroztak. (Szeles domb - ma itt van a Szabadidő központ, melyet egy újságíró tájékozatlansága miatt ma Kabalási dombként emlegetnek…). A szabadságharcosok itt ellopták a hadipénztárt és valószínűleg elásták. A cári katonák ezért feldúlták a községet, de a pénzesládát nem találták meg. A katonák zsold nélkül nem akartak tovább menni. Lovas futár Kievből hozott utánpótlást. A lakosság, mintegy száz évig, ásott a kincs után, némelyhelyen sok lyuk van a földben. Innen ered a Lyukas hegy elnevezés is.
   1904-ben itt született Kovács Mária festőművész, aki 1945-ig Temesvárott élt, ma debreceni lakos. Idős kora ellenére még ma is fest és kiállítja képeit. Egy másik festő is a község szülötte: Batári László. Ő kiváló művész, majd érdemes művész kitüntetést is kapott. A képzőművészeti főiskola elvégzése után Budapesten telepedett le. 1996-ban, halál előtt 10 nappal a Köztársaság Ezüstkeresztje kitüntetést érdemelte ki.
   Itt született 1936-ban Kovács Miklós céllövő olimpiai bajnok és Kató Mihály a thai-box világbajnoka.
   Az oktatás a régi századokban a templomokban folyt. Ezt a lelkészek végezték. Az 1600-as évekből már tanítói lakásos épületekről is vannak emlékek. Egy ilyen épületet az 1950-es évek végén bontottak le. (Árpád u. 77.) Az építési stílus, a téglák jelzése és a faanyag állapota, mintegy 300 évesre tették az épületet. Ez volt a legrégebbi iskolaépület. Mellette épült 1927-ben az „új” református iskola.
   A régi görög katolikus templommal szemben volt a tanítói lakásos iskola. Azt 1961-ben bontották le. Az „új” iskola, tanítói lakással 1926-ban épült. Az ötvenes években a lakást is tanteremmé alakították, majd 1958-ban - társadalmi munkával - két tanterem, nevelő szoba, iroda épült hozzá. Folytatólagosan épült hozzá egy egységet alkotva 1984-ben a tornatermes, emeletes iskola. Ma Szini Károly nevét viseli.
   Nemcsak a lakóhelyükön tanultak a fiatalok. Már a múlt században voltak jó tanuló gyermekek, elkerültek Nyíregyháza és más városok iskoláiba is. Nyíregyháza iskolarendszerének kialakulása szinte vonzotta a pazonyi fiatalokat. A fokozatosan növekvő város ellátásába a község intenzíven kapcsolódott be. A nagyobb fiúk, korán kelve bevitték a tejet, tejterméket, stb. a „készhelyre”, és mentek a középiskolába. Később a lányok is ugyanezt tették. A közlekedési viszonyok fejlődésével létszámuk egyre nőtt. A két világháború között már a felsőoktatásnak is voltak hallgatói a községből.
   Római katolikus iskola - bérelt épületben 1933-ban kezdte meg működését a községben és a görög katolikus iskolával közös szervezetben, az államosításig 1948-ig állt fenn.
   Az óvoda - szintén bérelt épületben - 1933-ban kezdte tevékenységét. 1934-ben felépült Liptay Jenő földbirtokos költségén, meghalt kislánya emlékére „Olga Óvoda”, mely többszöri bővítés után ma öt foglalkoztató teremmel, 300 adagos korszerű konyhával és az iskolai napköziseket és felnőtteket befogadó 160 férőhelyes étteremmel egészült ki.
   Van a községben háziorvos, gyermekorvos, fogorvos és gyógyszertár. Az 1926-tól működő villanyhálózaton kívül van vízvezeték, gázhálózat és kábeltelevízió, mely hetenként egy alkalommal helyi műsort is ad. A település vezetékes telefonnal jól ellátott.
   A község úthálózata 90 %-ban aszfaltozott. Elkészült a szennyvízelvezetés hálózatának terve is.
   Művelődési ház nincs a községben. A harmincas évektől volt gazdakör, majd 1945-től művelődési otthon, de összedőlt. Az újjáépítése nem történt meg. Azóta az iskola ad helyet a közművelődésnek. Sok a hangverseny, kiállítás, ünnepély, több öntevékeny művészeti csoport is van a községben, legrégibb a ma 43 éves népdalkör. Rendszeresek a műsoros estek, a kiállítások és tárlatok.
   A régi görög katolikus templom helyett 1936-ban 300 férőhelyes új épült. Igen jó akusztikájú, gyakran ad otthont komolyzenei hangversenynek is.
   Működik a községben egy autóértékesítő kft. (Ju-Ko), egy hús elosztó (Kárpáthús), egy-egy termelő és értékesítő kisszövetkezet (Zöldmező), több nagykereskedés és diszkont áruház és mintegy 200 kisvállalkozó.

Nyírpazony, 1988. március 3.Ivancsó Dénes, népművelő-tanár