DURVASZERKEZETI RADIOLÓGIAI VIZSGÁLAT

 

 

"Csak az van, amit mérni lehet", tartják a műszaki szakemberek. És valóban, a műszaki és a tudományos kutatások, fejlesztések alapja a mérhető mennyiségek minél pontosabb, minél megbízhatóbb mérése. Ma, a System International d'Unités (rövidítve SI) egységes mértékrendszer sokak számára elképzelhetetlenül precízen definiált alapegységeinek ismeretében, a gyakorlat számára kellő pontosságú mérés csak megfelelő mérőeszközök és persze az ezek előteremtéséhez szükséges pénz kérdése. Magyarország 1960-tól állt át fokozatosan az SI-re. Kötelező használatát a 8/1976 MT számú rendelet írta elő. Ha a világ egyik végén elkészítenek például egy névleges illeszkedő méretű alkatrészt néhány, mm tűréssel, akkor a világ másik végén legyártott ellendarabhoz annak az előírás szerint kell illeszkednie

A régi korok országonként, sőt, tartományonként különböző, és többnyire önmagában sem egységes mértékrendszereitől idáig azonban hosszú út vezetett. A következőkben az SI hét alapegysége közül a hosszúság mértékegységének, a méternek a történetét próbálom összefoglalni.

Kevesek számára ismert, hogy már a méter megszületésénél bábáskodtak nagynevű magyar tudósok, de a ma elfogadott méterdefiníció is egy híres hazánkfiától, Bay Zoltántól származik.
 

Előzmények
 

A manufaktúra fejlődése, a kialakulófélben levő egységes nemzetközi piac, majd az ipari forradalom mind erősebb kényszerítő erővel hatott egy egységes mértékrendszer kidolgozására. Sok tudós fáradozott azon, hogy a hosszúság egysége ne például az uralkodó valamely testrészének a mérete (láb, hüvelyk), hanem egy bárhol reprodukálható természeti állandó legyen.

Talán az első erre vonatkozó indítványt HUYGENS, a használható ingaóra megalkotója tette: 1664-ben a másodpercinga hosszát javasolta a hosszmérés egységéül. Bár javaslatát később többször módosította, ötletét RICHTER francia csillagász elvetette, mert kimutatta, hogy az inga északi és déli országokban másképpen leng, mint az egyenlítőn. (Ma úgy mondanánk, hogy a Föld különböző pontjain a gravitációs állandó más és más.) Érdekes, hogy ezen első javaslatban megtalálható a ma érvényben levő definíció csírája: a hosszúságegységet valamiképpen az időmérésre próbálja visszavezetni!

Az 1860-as években Bécs vissza akart térni a gondolathoz, és az új, egységes tizedes hosszmérték alapjául a másodpercinga Bécsben mért hossz kívánták deklarálni.

A következő érdemleges ötlet G. MOUTON, szintén francia csillagász volt. Ő a délkör egy fokpercének hosszán alapuló tizedes mértékrendszert vezetett volna be. A Francia Tudományos Akadémia 1736-ban kiküldött egy expedíciót á Föld délkörének megmérésére. A mérés Peruban és Lappföldön történt. Az ideiglenes hosszmérték az acélból készült, véglapos, ún. Toise du Pérou volt, ami egy korábbi francia hosszmérték-normák a Toise du Chátelet alapján készült és keresztmetszete kb 10 x 40 mm volt. Az így kapott eredményt nem hasznosították. Annyi haszna mindenesetre volt a méréseknek, hogy egyértelműen bebizonyítsa a Föld gömbalaktól eltérő, lapult voltát.

További ötletek is felvetődtek Föld geometriai méreteiből levezethető hosszmértékre. Voltak, akik Egyenlítő adott szakaszának hosszából származtatták volna le a métert, de ezt mérési nehézségek miatt elvetették.

Az első méter-etalonok
 

A francia nemzetgyűlés csak 1791-ben, TALLEYRAND ajánlatára foglalkozott újra a kérdéssel. A március 8.-i határozatában az angolokkal együtt működve szeretett volna megoldásra jutni, de azok erre nem mutattak késséget.

Végül az 1791. március 26.-án összehívott nemzetgyűlés elrendelte a francia Akadémia által javasolt mérés elvégzését, ami a Föld Párizson áthaladó délkörének negyvenmilliomod részeként definiált hosszúságú új alapegység, a méter meghatározását célozta meg. (A "méter" a görög "metron" szóból ered, és mértéket, távolságot jelent).A mérés elméleti és gyakorlati megtervezés BORDA, CONDORCET, LAGRANGE, LAPLACE és MONGE érdeme.

Az Akadémia úgy határozott, hogy a tényleges mérést a párizsi csillagvizsgálón áthaladó délkör egy 10°-nyi szakaszán végzik el. A mérésre a délkörnek a Dunkerque és a Barcelona melletti Monjuick közötti szakaszát jelölték ki. A kijelölt szakasz előnye az volt, hogy a 45°-os szélességi kör mindkét oldalára kiterjedt, és a végpontjai a tengerszinten vannak. Két, egymástól független mérőexpedíciót szereltek fel, az egyiket J. B. DELAMBRE, a másikat P. F. MÉCHAIN vezette (mindkettő csillagász-matematikus). A mérések csillagászati helymeghatározásokból és a SNELLIUS által a XVII. században feltalált geodéziai háromszögelésekből álltak. Normáliaként ismét a Toise du Pérou-t használták. Az expedíciók sok viszontagságot élnek meg. A falusi lakosság többször lerombolta a geodéziai jelzőpontokat, följelentették a tudósokat, akiket többször el is fogtak, majd szabadon engedtek, a Pireneusokban Méchain balesetet szenvedett és kórházba került, időközben kitört a francia-spanyol háború stb.

Még a mérések befejezése előtt 1795-ben elkészült az ún. "levéltári méter" (Métre des aichives). Ez egy sárgarézből való, téglalap keresztmet­szete véglapos mérték volt , mai szóhasználattal akár mérőhasábnak is nevezhetnénk. Ideiglenes etalonnak tekintették, a hossza egyébként 443,443 párizsi vonalnak felelt meg.

1798-ig mindkét expedíció végrehajtotta a feladatát és a két mérési eredmény összevetése alapján a méter hosszát véglegesen 443,296 vonalnak vették. Ehhez újabb véglapos méterrudat készítettek, immár platinából (1799; JANETTI). A méterrúd 4 x 25,3 mm keresztmetszetű volt. Ezen méterrúd reprodukálhatósága 10-5 nagyságrendbe esett.

Már a mérések megkezdésekor több tudós aggályát fejezte ki a délkörmérés kellő pontosságára, reprodukálhatóságára vonatkozóan. A mérések az akkori eszközökkel (1 szögperc leolvasási pontosságú teodolitok stb.) nem hozhatták meg a kívánt eredményt.

Két híres csillagász, BESSEL és CLARKE egymástól nagyságrendekkel eltérő hibát határoztak meg, mint a mérések vélhető hibáját. Mások a hibahatárt 10-3 m-ben, azaz 1 mm-ben limitál­ták. (A legújabb mérések szerint az akkor megállapított méter mintegy 0,2 mm-rel rövidebb a délkör negyven­milliomod részénél, tehát meglepően jó! Ez talán nem csak a véletlen műve...)

A keletkezése idején a méterrendszer még Franciaországban is megelőzte a korát. Többször is el kellett rendelni a kötelező használatát, utoljára 1837-ben.

1867-ben a párizsi világkiállításon JAKOBINAK, a szentpétervári tudományos akadémia elnökének kezdeményezésére méterbizottság alakult. Ez leszögezte, hogy a méterrendszer tökéletesen megfelel a tudomány és a gazdasági élet igényeinek.

A politikai változások Magyarországot is az új mértékrendszer bevezetésére inspirálták. 1867 közepén GO­ROVE ISTVÁN reszort miniszter véleményt kért ezzel kapcsolatban a Magyar Tudományos Akadémiától és más szervezetektől, szakértőktől. A véleményezés alapját egy Bécsben kidolgozott javaslat képezte. Ezzel szemben a KRUSPÉR ISTVÁNBÓL, NENDTVICH KÁROLYBÓL, SZILY KÁLMÁNBÓL és SCHENZL GUIDÓBÓL álló "négyes bizottmány" saját javaslatot nyújtott be. Ennek pontjaival a GOROVE által felkért szakértők szinte mindegyike egyetértett, így a "tizedes mérték- és súlyrendszer behozataláról" szóló törvényjavaslatot a következő reszort miniszter, SZLÁVY JÓZSEF 1870. június 3-án benyújtotta.

A javaslat egyik érdekessége, hogy "szabványos alapmértékül" NAGY KÁROLY (akinek magán csillagvizsgálója volt Bicskén) gyűjteményéből származó platina méterrudat ajánlotta. Ezt eredetileg 1864-ben a párizsi Observatoire számára készítette egy híres párizsi műszerész. Mivel az obszervatórium halogatta az átvételét, az éppen akkor Párizsban járó gyűjtő vásárolta meg. Ez a Magyar Tudományos Akadémia birtokába került, amely díjtalanul átengedte a minisztériumnak.

A méterrudat (a szintén a gyűjtő által megvásárolt, platinából készült kilogramm-etalonnal együtt) 1870-ben Párizsba vitték, az "ősmértékekkel" való összehasonlítás céljából. A komparálást KRUSPÉR ISTVÁN, a műegyetem geodézia tanszékének tanára és SZILY KÁLMÁN az MTA tagja végezte.

A kormány értesült arról, hogy az 1867-ben Berlinben ülésezett geodéziai konferencia egy új, európai méter alapmérték elkészítését javasolta. (A véglapos mérték komparálása az akkori eszközökkel a szükséges pontossággal nem volt lehetséges. További gondot jelentett a méterrúd anyagának nagy hőfoktényezője.)

Sajnos a "négyes bizottmány" javaslatának tárgyalására nem került sor, viszont az osztrák törvényjavaslat 1871. július 23-án törvényerőre emelkedett. (Az osztrákok akkoriban a bécsi Akadémia ún. Steinheil-féle, üvegből készült méterrúdját tekintették etalon­nak.)

1874. január 26-án ismét benyújtot­ták az eredetihez képest több ponton módosított törvényjavaslatot, hogy az osztrák törvény 1876-os életbelépését megelőzzék. Ebben már konkrétan a "méter mérték" behozataláról is szó esik.

Az ősméter
 

A méter általános bevezetésének előkészítésére 1875. május 20-án Pá­rizsban "Nemzetközi Méteregyezmény" gyűlt össze. Ennek ajánlására alakult meg 1889-ben a Nemzetközi Súly- és Mérésügyi Hivatal (Comíté International des Poids et Mesures; CIPM).

Mint sejthető, ekkoriban a méter fogalmát zavaró kettősség jellemezte: egyrészt a délkör negyvenmilliomod részét, mint vélt természeti állandót jelentette, másrészt a levéltári méterrúd hosszát, mint a geodéziai állandó anyagi megtestesítőjét. Igazából persze a mértékhitelesítésekhez csak ez utóbbit lehetett felhasználni, ezért a méternek a délkör hosszából történő leszármaz­tatását teljesen elvetették, és etalonnak az időközben elkészült ősmétert tekin­tették. Ebben része volt az 1874-es magyar törvényjavaslatnak is.

 

 

 


 

A 30 db méterrúd alakja, a fényképen a 27-es sorszámút mutatja, mely az USA tulajdona. 

 

Az ősméterről érdemes egy kissé részletesebben beszélni. Az ősmétert TRESCA francia fizikus tervezte, de a konstrukció kialakításában szerepe volt KRUSPÉR javaslatainak is. A jel­legzetes, "X" keresztmetszetű szel­vény 90% platina és 10% irídium ötvözetéből készült, így viszonylag kis lineáris hőtágulási együtthatóval rendelkezik. A rúd 1220 mm hosszúságú. A métert két, az a-a síkra - azaz a semleges síkra - a hossztengelyre merőlegesen felvitt, 8 mm szé­lességű fő karcok közötti távolság reprezentálja (ez tehát ún. végvonásos hosszmérték). A karcoktól 0,5 mm-re mindkét oldalon egy-egy segédvonás található, ezek a célzómikroszkópos optikai komparátor könnyebb beállíthatóságát segítik elő.

A semleges sík középvonalában egy kettős karc húzódik (a két vonal távolsága 0,2 mm). Ezek tűzik ki az etalon tengelyvonalát (b ábra). Az ősmétert a legkisebb lehajlást eredmé­nyező, ún. Bessel-féle alátámasztási pontokon, azaz a végektől számítva a teljes hossz 2/9-ed részének megfelelő távolságban  kell alátámasztani, legalább 10 mm átmérőjű görgőkkel (c ábra).

A nagy felületű és viszonytag kis keresztmetszetű méterrúd előnye a kellő merevségen kívül az, hogy a környezet hőmérsékletét gyorsan és egyenletesen képes átvenni. A hitelesítések során ez a hőmérséklet az olvadó jég hőmérséklete, azaz 0 °C volt. Az ősmétert Párizs mellett, Sévresben őrizték, egy külön e célra emelt épületben. (Ha minden igaz, 1927-ig.) Az ősméter jellegzetes profilja azóta is központi eleme az Országos Mérésügyi Hivatal emblémájának!

A méter definíciója valahogy így hangzott:

Egy méter az a távolság, amely a Párizsi ősméter két középső osztásának a tengelyvonalak által határolt szakasza között mérhető 0 °C-on, 750 torr nyomáson a fent részletezett alátámasztás mellett.
 

Ezt a meghatározást 1889-ben az iparilag fejlett államok elfogadták Anglia és az Egyesült Államok kivételével.

 

Eredetileg 30 db méterrudat rendeltek a londoni Johnson & Matthey cégtől. A nyersgyártmányokat a Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Hivatalban (BIPM) vetették alá a végső megmunkálásnak. A sorszámmal ellátott; polírozott felületű méterrudakra felvitték a karcokat. Mivel a 6. számú rúd karctávolsága esett a legközelebb a levéltári méter hosszához, ez lett a nemzetközi méteretalon, az "ősméter", a többit az egyezményt elfogadó országok között 1889. szeptember 24-én Párizsban kisorsolták.

Az Országos Mérésügyi Hivatal méter etalonja
 

Az OMH a 14. sorszámút kapta, amelyet átadás előtt összehasonlítottak a párizsi ősméterrel. A 14. számú "nemzeti ősméter" 1,3 mm-rel bizo­nyult rövidebbnek az alapmértéknél.

A nemzeti ősmétert különleges bá­násmódban részesítették. A Budapesti Nemzeti Bank pincéjében őrizték egy gyapottal kibélelt, lepecsételt ládában. A gyapotbélés egy réztokot, az pedig magát a méterrudat tartalmazó, bár­sonybélésű tokot rejtette. Az OMH-­ban két, a nemzeti ónméterhez hasonló "használati főmintát" készítettek. Ezekkel ellenőrizték azokat a sárgaréz alapanyagú méterrudakat, amelyek alapján a mérőeszköz-gyártók dolgoz­tak.

Az ősméteren alapuló definíció vi­szonylag sokáig érvényben maradt, és. pl. az OMH-ban még 1982-ben is elő- ­elővették a nemzeti ősméter utódját. (1971-ben ez egy Hommel gyártmá­nyú, "H" keresztmetszetű, 426. sor­számmal ellátott méterrúd volt, amit 1982-ben felváltott a szovjet ENYIMSZ márkájú, mm-es osztású ínvár méter­rúd. A komparálásokat ekkoriban már HP gyártmányú lézerinterferométerrel végezték.)

 

A reprodukálható méter


Mind az OMH, mind az egyezményben szereplő többi ország mérésügyi hivatala meghatározott időközönként Párizsba küldte a nemzeti ősméte­rét ellenőriztetni.

Ezen komparálások során derültek ki az ősméterrel - és ezzel a méterdefi­nícióval - kapcsolatos problémák. Egyrészt a karcok leolvasási bizonyta­lansága 0,2 pm körül volt, másrészt a platina-indium ötvözet a lassú kris­tályszerkezet-változások miatt folya­matosan változtatja a méretét. Például a 14. számú másolat "életében" össze­sen 3 µm eltérést mértek! (A komparálási bizonytalanság 10-7 nagyságrend­ben volt.)

De más természetű aggályok is felvetődtek. Mi van, ha az ősméter megsérül? (Időközben kitört az I. világhá­ború.) A délkör újra mérése az alaposan megnövekedett pontossági igények miatt szóba sem jöhet. Valami olyan természeti állandót kellett találni, amelynek felhasználásával megfelelő laboratóriumi körülmények között bármikor, bárhol reprodukálható a méter.

Az első elfogadott ötlet A. A. Michelson agyából pattant ki. Ő még 1881-ben megalkotta híres interferométerét, amellyel - J. C. MAXWELL elvi javaslata alapján - eredetileg az elektromágneses hullámok feltételezett hordozójának, annak a bizonyos rejtélyes "éternek" a létezését (vagy nem létezését) kívánta igazolni. A Michelson-féle interferométer máig a hosszméréstechnika elengedhetetlen eszköze.

Az interferométer lehetővé tette egy úthossznak - például az ősméter két karca közötti távolságnak közvetlen összehasonlítását egy monokromatikus fény hullámhosszával. Michelson erre a módszerre tett javaslatot, 1889­ben.

Az 1927-ben megtartott VII. Súly ­és Mérésügyi Nemzetközi Konferencia a vörös kadmium hullámhosszát fogadta el erre a célra.

Michelson fényforrásként olyan lámpát használt, amely a kadmium vö­rös hullámhosszán sugároz, azaz bocsát ki fényt. Az alaposan továbbfejlesztett interferométerével és speciális optikai rendszerrel kiegészített kadmium fényforrásával kb. 200 mm-ig tudott interferenciát létrehozni, azaz ennyi volt a fényforrás koherencia hossza, és ezzel az interferométer mérőkarjának maximális hosszváltozása. Ezzel a műszerrel - több lépésben ­ hasonlította össze az ősmétert a vörös Cd hullámhosszával. A mérés eredmé­nyeképpen a következő méter definíció született meg:

A méter az a távolság, amely a vörös kadmium hullámhosszának 1 553 165,13 szorosát teszi ki 15 °C-on, 760 torr nyomáson, a levegő 0,03% C02 tartalmánál, g=9,80665 m/s nehézségi gyorsu­lás mellett (λCd = 0,64384696 m)

A fenti körülmények között végrehajtott mérés bizonytalansága 10-8 nagyságrendben volt. Az etalonnal szemben támasztott egyre fokozódó pontossági követelmények miatt a fenti definíció csak 1960-ig volt érvényben: A kadmium lámpa magas hőmérsékleten dolgozó fényforrás volt, és nem adott kellően éles interferenciacsíkokat. Felvetődött többek között egy higany izotópon alapuló, rádiófrekvenciásan gerjesztett fényforrás is, de ezt elvetették. Az 1960 októberében, Párizsban megrendezett 11. Súly- és Mé­résügyi Nemzetközi Konferencián, az etalonképzési elv megtartása mellett, a Cd helyett a 86-os tömegszámú kripton izotóp sugárzására alapozott meghatározást iktatták törvénybe. A méter ettől kezdve: a 86-os tömegszámú kripton izotóp 2p10 és 5d5 energiaszintjei közötti átmenetnek megfelelő, narancs színű sugárzás hullámhosszának 1 650 763,73-szorosa. (λKr  = 0,605 780 211 μm vákuumban.)

Nálunk ezt a definíciót az 50/1960. XI. 18. Korm. rendeletben rögzítették, bár a nemzeti ősméter még ez utáni is használatban maradt.

A fenti sugárzás olyan stabil természeti állandónak számított, hogy még egyes hosszmérésre szolgáló lézer interferométerek sugárforrásának hullámhosszát is beépített kripton interferométer alapján automatikusan kompenzálták.

A métert 10-9 pontossággal lehetett a kriptonlámpás interferométerek se­gítségével reprodukálni. Tulajdonkép­pen a sugárzás hullámhossza ennél elv­ben nagyságrendekkel stabilabb, azon­ban sajnos egyetlen kriptonatom su­gárzását lehetetlen különválasztani. Az atomok sokaságának sugárzása viszont nagy spektrumvonal-szélességet okoz, jóval nagyobbat, mint pl. a lézereké.

 

A méter ma érvényes definíciója

 

BAY ZOLTÁNT, az Egyesült Álla­mokba menekült világhírű magyar fizikus 1965-től a fénysebesség minél pontosabb mérése foglalkoztatta. Az általa kidolgozott újszerű elven, a ko­herens lézerhullámok mikrohullámok­kal történő elektrooptikai moduláció­ján alapuló mérései eredménye képen (1972) a fénysebesség értékét az álta­lános Súly- és Mértékügyi Értekezlet (Conférence Générale des Poids et Mesures; CGPM) 15. ülésszaka (1975-ben) c = 299 792 458 m/s-ban rögzítette.

A mérhető mennyiségek közül már évtizedek óta az idő az, amit a legnagyobb pontossággal tudunk mérni (egyes források szerint ma a bizonyta­lanság 10-16!). Ez már 1906-ban M. PLANCKOT, ill. 1961-ben C. H. To­werst arra vezette, hogy a hosszúság egységét az időből és a fénysebességből, mint a természet egyetemes állandójából származtassa.

Míg ezek csak elméleti megfontolások voltak, BAY a gyakorlati megvalósítást is publikálta. Sajnos az új mérési módszer részletes leírása csak a Nemzeti Szabványügyi Hivatal (USA) máig kiadatlan, 58 oldalas belső beszámolójában jelent meg, 1965 januárjában. Később, 1968...1972 között rengeteg közleményben kiállt az egységes, a fény sebességén keresztül összekapcsolt időés hosszúságstandard bevezetéséért. Furcsa, hogy ezt a méltán zseniálisnak nevezhető ötletet a mérésügyi intézetek - Anglia és Japán intézete kivételével - ellenezték. (Egyesek még filozófiai "ellenérveket" is felsorakoz­tattak! Fizikusok egy csoportja - nem látván át az új koncepció lényegét ­a zzal vádolta meg Bay-t, hogy a fénysebességet rá akarja erőltetni a méterre. "-Ellenkezőleg: én a métert akarom ráerőltetni a fénysebességre!" - válaszolta a tudós.) Az Optical Society 1969 őszén Chicagoban rendezett ülésén is felvetették az új méter definíció bevezetését. Akkor már csak két ellenvélemény hangzott el. J. A. HALL egy metánstabilizált He-Ne lézer hullámhosszára, K. M. BAIRD egy CO2 lézer hullámhosszára kívánta volna visszavezetni a métert.

A Méter Definíció Tanácsadó Bi­zottság (CCDM) 1983 októberében Pá­rizsban, a CGPM 17, ülésszakán elő­terjesztette BAY ZOLTÁN javaslatát, amit el is fogadtak. Az OMH is javasolta a 8/1976.IV.27. MT rendelet módosítását, nálunk a CGPM definícióját az 1991. évi 45. törvényben rögzítették, október 9-én.

A méter ma érvényben levő definí­ciója tehát:

1 méter az a távolság, amelyet a fény vákuumban

1/299 792 458 s alatt tesz meg

Az e definíció szerinti mérés bizonytalansága már csupán legfeljebb 10-12 nagyságrendű. (Egyes kutatók 10-15 elérhető bizonytalanságról beszélnek!)

A méterrel kapcsolatban a deci és centi prefixumok is törvényesek. Ez vonatkozik a métert és hatványait tartalmazó származtatott mértékegységekre is.

Bár a fenti definíción alapuló méréshez elvileg bármilyen elektromágneses sugárzás felhasználható, a gyakorlatban olyan atomi és molekuláris átmenetek egy készletét alkalmazzák, amelyek frekvenciáihoz a különféle lézersugárzások stabilizálhatók. Bebizonyosodott ugyanis, hogy az erre a célra kifejlesztett speciális - például jódstabilizált He-Ne lézerekkel a korábbi, interferenciás komparálással 10-11 nagyságrendű az elérhető bizonytalanság. A cikk írásának idején, 1999-ben a kereskedelemben is beszerezhetők olyan lézerek, amelyek frekvenciastabilitása legalább10-10 nagyság-rendben van. A legtöbb hosszmérték hitelesítési feladat tehát ezekkel is megoldható, és nem kell feltétlenül a fénysebesség alapján mérő, rendkívül drága berendezésekhez folyamodni.

BAY ZOLTÁN a fentiek alapján működő méterkomparátor megvalósulását megérhette, az Országos Mérésügyi Hivatal 1986-óta használta.

 

Az események időrendi sorrendbe összefoglalva:

 

 1791.     A Francia Nemzetgyűlés elrendeli, hogy a hosszmérték új mértékegysége a méter, mely a Föld Párizson áthaladó délkörének negyvenmilliomod része.

 

 1798.     Megmérik a Párizson áthaladó délkör Dunkerque és a Barcelona melletti Monjuick közötti távolságot, minek eredményét egy véglapos méterrúdon rögzítik.

 

 1874.     Magyarországon törvényjavaslat a méter bevezetését

 

 1786.    1876. évi II. törvénycikk a méter-mérték ügyében 1875.évi május hó 20-án Párisban kötött nemzetközi egyezmény beczikkelyezéséről

 

  1889.     Az iparilag fejlett államok elfogadták Anglia és az Egyesült Államok kivételével a méter bevezetését. Ez év szeptember 24-én Párizsban kisorsolták a 30 db méterrúd másolatot. Hazánk a 14-es sorszámút kapta.

 

  1891.    1891. évi VI. törvénycikk a méter-mérték behozataláról szóló   1874:VIII. tc. némely határozmányainak módositásáról

 

  1927.     A VII. Súly ­és Mérésügyi Nemzetközi Konferencia a vörös kadmium hullámhosszát fogadta el a méter definiciójaként.

 

  1960.     A XI. Súly- és Mé­résügyi Nemzetközi Konferencián, az etalonképzési elv megtartása mellett, a Cd helyett a 86-os tömegszámú kripton izotóp sugárzására alapozott meghatá­rozást iktatták törvénybe.

 

  1983.     A Méter Definíció Tanácsadó Bi­zottság (CCDM) Párizsban, a CGPM XVI. ülésszakán elfogadta BAY ZOLTÁN javaslatát az etalonképzés új módjára.

 

IRODALOM

Makkai László szerk.: Fejezetek a magyar mérésügy történetéből (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1959

Fehér Imre - dr. Horváth Árpád: A fizika és a haladás I. (Tankönyvkiadó, 1963)

Tisza Sándor - Tőkés Szabolcs: Mérés és Automatika 1968/7-319

Zsánszky Kálmán: Mérés és Automatika, 1984/2. 77. o.

Dr. Petric Ferenc: Mérés és Automatika, 1984/4. 148. o.

Dr. Bölöni Péter: A méter ötödik definíciója, és ennek hatása.,. (Mérésügyi Közlemé­nyek 1984/4. 87. o.)

Dr. Fodor György: Mértékegység lexikon (Műszaki Könyvkiadó, 1990)

Francis S. Wagner - Bay Zoltán atomfizikus, az űrkutatás úttörője (Akadémiai Kiadó, 1994)

Dr.Harmath József - Pálinkás Tibor: Elektronika a gépipari hosszméréstechnikában 3. (Rádiótechnika Évkönyve 1993)

Kovács Gábor szerk.: További fejezetek a magyar mérésügy történetéből (OMH, 1996)

T. J. Quinn: A Nemzetközi Mértékegység rendszer alapegységei, azok pontossága, leszármaztatása és a nemzetközi visszavezethetőség (II.) (Mérésügyi Közle­mények 1997/2.)

Külön köszönet illeti az Országos Mérésügyi Hivatalból Fillinger László főosztályvezetői és Dicső István metrológust szíves adatszolgáltatásukért és segítőkészségükért.

Pálinkás Tibor : A méter sztori (Rádiótechnika Évkönyve 1999)

Méréstechnikai lexikon